Nagyon gyorsan eldőlt ez a mérkőzés.

Többször megmutattuk ugyan, hogy a mezőnyben egyenrangú ellenfelei tudunk lenne a legutóbb ezüstérmes MOL Fehérvárnak, ám ezúttal olyan hibákat vétettünk, amelyeket a jó erőkből álló hazaiak kíméletlenül kihasználtak.

Öt perc sem telt el a találkozóból, amikor Lyes Houri jobbról, szabadrúgásból tekert a kapunk elé, Alef pedig játékosaink között a hálóba csúsztatott. (1-0)

Hamar lett volna lehetőségünk válaszolni, ha egy egyértelmű hazaadásnál, ami után Emil Rockov kapus a kezébe vette a labdát, Farkas Ádám és asszisztensei helyesen ítélnek...

A játékvezetők azonban tévedtek, az első negyedóra végén pedig már kettővel vezetett a MOL Fehérvár.

A labda a tizenhatoson belül Ivan Petrjak elé pattant, az ukrán jobbról, jobbal lőtte ki a hosszú sarkot, Póser Dániel kiszolgáltatott helyzetben volt. (2-0)

A folytatásban többet birtokoltuk a labdát és átvettük a játék irányítását, csakhogy egy újabb nagy hiba után eldőltek a lényeges kérdések. Marko Nikolić passzolt pontatlanul, Budu Zivzivadze lecsapott a labdára, az akciót pedig Petrjak fejezte be. (3-0)

A szünetben Ihrig-Farkas Sebestyén és Margitics Andor beállításával igyekeztünk stabilizálni sorainkat, de nem tudtunk új lendületet venni.

Az 55. percben Houri beívelése után Adrian Rus is betalált (4-0), a román védő a kapunknak háttal állva fejelt gólt.

A hátralevő játékidőben próbáltunk faragni a hátrányból, itt is, ott is, voltak lehetőségek, a 92. percben pedig sikerült szépítenünk.

Lőrinczy Attila gyorsan elvégzett egy szabadrúgást, Kovács Dávid át sem vette a labdát, hanem kapásból a hálóba továbbított. (4-1)

Akárcsak augusztusban, a Promontor utcában, most is négyet kaptunk a MOL Fehérvártól. A különbség, hogy ezúttal nem igazán tudtuk megnehezíteni riválisunk dolgát.

A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a 90. percben csereként beállt Venczel Zsolt személyében saját nevelésű újoncot avattunk.

Ez történt PERCRŐL PERCRE - kattints!

 

OTP Bank Liga, 14. forduló
MOL Fehérvár FC-Budafoki MTE 4-1 (3-0)
MOL Aréna Sóstó, zárt kapuk mögött, vezette: Farkas Ádám
Gólszerzők: Alef (6'), Petrjak (14', 36'), Rus (55') ill. Kovács D. (92')
Sárga lap: Bamgboye (93') ill. Takács R. (2') Romić (4'), Oláh (83')

Fehérvár: Rockov - Bolla (Bamgboye 68'), Fiola (Zeke 82'), Rus, Stopira, Hangya - R. Pinto, Alef (Nyári P. 68'), Houri - Petrjak (Szabó L. 82'), Zivzivadze (Géresi 68')
Vezetőedző: Márton Gábor

BMTE: Póser - Huszti A., Nikolić, Romić, Medgyes (Margitics 46') - Micsinai, Oláh B. - Kovács D., Kulcsár K. (Lőrinczy 58'), Takács R. (Szabó M. 58') - Zsóri (Ihrig-Farkas 46')
Vezetőedző: Csizmadia Csaba