A kispestieknél nevelkedett szélsőnk, Ihrig-Farkas Sebestyén szerint november óta megnőtt a Budapest Honvéd elleni mérkőzés jelentősége, a szerda esti évzárón pedig kizárólag a győzelem elfogadható. Interjú.

 

BudafokiMTE.hu: Két és fél évet töltöttél a Magyar Futball Akadémián. Milyen tapasztalatokkal, élményekkel gazdagodtál a Honvéd utánpótlás-műhelyében? 

Ihrig-Farkas Sebestyén: Rengeteget tanultam és olyan barátokat szereztem, akikkel a mai napig tartom a kapcsolatot. Remek csapatunk volt, többen lettünk NB I-es vagy épp válogatott játékosok abból a társaságból. Jó lesz szerdán újra találkozni Gazdag Dániellel, Baráth Botonddal vagy éppen Nagy Gergővel. Nagyszerűen éreztem magam abban a társaságban.

Pörgessük tovább az idő kerekét. 2014 őszén egy olaszországi és szlovéniai kitérőt követően Honvéd-mezben mutatkoztál be az élvonalban. 

Debrecenben játszottunk és Pietro Vierchowod volt az edző. Később Csábi József és Marco Rossi irányítása alatt is futballoztam Kispesten. Büszke vagyok rá, hogy az ország egyik legnagyobb klubjának színeiben váltam NB I-es játékossá, igaz, akkor ezt még túl nagy ugrásnak éreztem.

Miért?

Talán azért, mert nem voltam kellőképpen érett az élvonalhoz. Elsősorban fejben, mentálisan nem álltam készen arra, hogy helytálljak ezen a szinten.

Úgy érzed, Budafokon teljesedett ki a tehetséged? 

Inkább úgy fogalmaznék, hogy az elmúlt négy szezonban nem hagytam ki lépcsőfokokat, hanem a BMTE-vel együtt fokozatosan haladtam felfelé. Az NB III-ból indultunk, aztán jött három szezon a másodosztályban. Egyre többet játszottam, tapasztaltam és mostanra értem meg arra, hogy az NB I-ben is képes legyek jó, kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani. Úgy érzem, felvettem a ritmust.

Segíti ezt a folyamatot az, hogy egy nyílt, őszinte futballt játszó csapat tagja vagy?

Egyértelműen. Amióta Csizmadia Csaba irányítja a csapatot, a szélsők szerepköre is megváltozott. Többször kerülök az ellenfél kapuja elé, miközben a védekező feladataim sokkal letisztultabbak és szervezettebbek. Azt is mondhatom, a játékunk kimondottan fekszik nekem.

A posztodon Skribek Alennel, Szabó Mátéval, Takács Ronalddal, vagy akár Zsóri Dániellel is meg kell küzdened a kezdőcsapatba kerülésért. Hogy éled meg ezt a konkurenciaharcot a nálad is fiatalabbakkal? 

Húzzuk és segítjük egymást. Mindig megbeszéljük, ki milyen tapasztalatokat szerzett a mérkőzéseken, edzéseken és tanulunk a másiktól. Sokszor elhangzott már és talán elcsépeltnek tűnik, de a mi öltözőnk egy valódi közösség. Ez nem azt jelenti, hogy nincs köztünk egészséges rivalizálás, ám az az emberség, ami a csapatunk tagjait jellemzi, felfelé visz minket és nagyon sokat hozzátesz az összteljesítményhez.

Ez a különleges öltözői légkör a nehezebb időszakokban, adott esetben egymást követő három vereség után is megmarad?

Igen. Az előző idényben is bizonyítottuk, hogy a helyükön kezeljük az eredményeinket. A mostani, rosszabb sorozat közepette sincs pánik vagy egymásra mutogatás. Sírás helyett keményen dolgoztunk tovább, hogy a következő mérkőzésen eredményesek legyünk. Tanulni kell a kudarcokból, más út nem létezik. 

Lehetett tanulni az elmúlt hét, nyeretlenül megvívott mérkőzésből is? 

Egyértelműen. Ahogy Csizmadia Csaba is fogalmazott, egy tanulási folyamathoz hozzátartoznak a gyengébb időszakok. Abban pedig biztos vagyok, hogy ebből a szériából még erősebben fogunk kijönni.

Egy nehéz, de a szurkolókat leginkább foglalkoztató kérdés jön: mikor jövünk ki a nyeretlen szériából? 

Remélem, szerdán, a Honvéd ellen. A játékosoktól a stábtagokon át a háttérben dolgozókig mindenki rengeteg munkát tett bele az elmúlt időszakban és ennek most már az eredményekben is meg kell mutatkozniuk. Jó szájízzel akarunk elmenni a karácsonyi szünetre és nem a kiesőhelyen szeretnénk zárni az évet. 

Mondhatjuk, hogy az eredeti időponthoz, november elejéhez képest a kispestiek elleni elhalasztott mérkőzés jelentősége felértékelődött?

Nekünk minden meccs fontos, de tény, hogy a mostani helyzetünkben ez a kilencven perc valódi “hatpontos” rangadóvá vált. És nincs mese, hazai pályán nyernünk kell. Eljött az idő, amikor nem számít milyen áron, hogyan és milyen játékkal, de itthon kell tartanunk a pontokat.

Hogyan hat rád ez a fajta nyomás?

Én ezt szeretem a legjobban. Minél nagyobb a tét, annál motiváltabb vagyok és annál jobban érzem magam a pályán. Ismerem a társaimat, biztos vagyok benne, hogy ez az egész csapatra igaz és az eredménykényszer pozitívan hat ránk. 

Játsszunk el a gondolattal, hogy a Zsóri Dánielnek adott szombati remek gólpassz után szerdán gólt szerzel a Honvéd ellen… 

Nagyon örülnék neki. És hogy fogok-e ünnepelni? Látványosan biztosan nem. Nagyon várom a mérkőzést és erős bizonyítási vágy dolgozik bennem, de az apró tüske mellett sok szép emlékem kapcsolódik a kispestiekhez.