Klubunk örömmel jelenti be első téli szerzeményét: a 20 éves védekező középpályás, Csonka András a Ferencvárostól kölcsönben érkezik Budafokra. Az utánpótlás válogatott játékos aláírta 2022 nyaráig szóló szerződését és január 4-én már velünk kezdi meg a felkészülést.

"Kitartunk az elveink mellett és továbbra is olyan játékosokat szerződtetünk, akik értéket teremthetnek klubunk és a magyar labdarúgás számára. Mindemellett hiszünk abban, hogy András a tudásával és motivációjával jelen pillanatban is erősítést jelenthet és segíthet csapatunk további fejlődésében" - mondta az átigazolás kapcsán Oláh Lóránt sportigazgató.

Játékosbemutató

Csonka András 2000. május 1-jén született Budapesten. A pestszentlőrinci SZAC-nál kezdett futballozni, majd az Airnergy, a Gloriett SE és a Főnix Gold érintésével 2015-ben lett a Ferencváros játékosa. 

2017 májusában éppen Budafokon, a Magyar Kupa-elődöntő visszavágóján debütált az első csapatban és végigjátszotta az FTC 4-2-es győzelmével zárult mérkőzést. 

Három hónappal később az NB I-ben is bemutatkozott Felcsúton, a Videoton ellen.

Miközben az U19-es együttes meghatározó emberévé vált, egyre több lehetőséget kapott a felnőttek között is. A 2018/2019-es idényben öt-öt NB I-es és Magyar Kupa-találkozón szerepelt.

A legutóbbi szezonban ismét öt élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára. Közben a kooperációs szerződés keretében az NB II-es Soroksárnál is megfordult.

A kétszeres bajnok, valamint kupagyőztes középpályás idén ősszel többnyire a Ferencváros tartalékcsapatában, az NB III-ban kapott lehetőséget.

Csonka András rendszeresen meghívót kapott az utánpótlás válogatottakba. Az U17-es korosztály tagjaként négy mérkőzésen játszott a 2017-es Európa-bajnokságon. Novemberben - négy BMTE-játékossal együtt - tagja volt a jövő évi, U21-es Eb-re készülő magyar csapat keretének is.