Borzalmasan indult számunkra a paksi mérkőzés, pedig az előjelek alapján másra számíthattunk. Figyelmetlenül, idegesen kezdtünk és 20 perc alatt kétgólos hátrányba kerültünk.

A 3. perc elején Zeke Márió labdavesztése és Osváth Attila beadása után a menteni igyekvő Jagodics Márkról pattant a labda a kapunkba (1-0), a 19. percben pedig Szabó János maradt üresen a tizenhatos bal oldalánál és nagy erővel lőtt a hosszú alsó sarokba. (2-0)

Ne szépítsük, átaludtuk az első félidőt, rengeteg pontatlansággal futballoztunk és a Paks kapujára gyakorlatilag semmilyen veszélyt nem jelentettünk. 

Póser Dániel tartott minket meccsben azzal, hogy rövid időn belül kétszer is vetődve hárított Bognár István veszélyes lövésénél.

A szünetben hármat is cseréltünk és bár Hahn János kimaradt ziccerével indult a második játékrész, legalább támadásban adtunk némi életjelet. Zsóri Dániel távolról és Kovács Dávid passza után egészen közelről is próbálkozott, sikertelenül.

Az 55. percben aztán úgy tűnt, egy játékvezetői tévedés végképp eldöntötte a meccset. Pillók Ádám szabálytalannak látta Kovács szabályos megmozdulását a tizenhatosunkon belül, Hahn pedig gólra váltotta az ajéndék büntetőt. (3-0)

Vígaszt Takács Ronald egyéni villanása és pályafutása első NB I-es találata jelentett a 62. percben. Szélsőnk jól cselezett befelé a jobbszélről, majd 23 méterről, ballal bombázott a kapu jobb oldalába. (3-1)

Az utolsó félórában többnyire a paksi térfélen zajlott a játék, időnként kapuja elé szorítottuk a házigazdát, újabb gólt azonban már nem tudtunk szerezni. Csak lehetőségekig és egy Kovács-kapufáig jutottunk.

A 4-1 es végeredményt a 92. percben Szendrei Ákos állította be egy kontratámadás végén.

Valós tudásunkhoz csak a második félidőben közelítettünk és mivel pont nélkül maradtunk az atomvárosban, a következő fordulót ismét a kiesőzónából várjuk.

Ez történt PERCRŐL PERCRE - kattints!


OTP Bank Liga, 20. forduló
Paksi FC-Budafoki MTE 4-1 (2-0)
Paks, zárt kapuk mögött, vezette: Pillók Ádám

Gólszerzők: Jagodics (3' - öngól), Szabó J. (19'), Hahn (55' - büntetőből), Szendrei (92') ill. Takács R. (62')
Sárga lap: Tamás O. (32'), Lenzsér (58') ill. Jagodics (59'), Medgyes (65')

Paks: Hegedüs - Szabó, Böde, Lenzsér - Osváth, Tamás O., Bognár I., Bertus (Bognár D. 88'), Nagy R. (Sajbán M. 69') - Ádám M. (Szakály D. 65'), Hahn (Szendrei 88')
Vezetőedző: Bognár György

BMTE: Póser - Margitics (Huszti A. 63'), Jagodics, Oláh B., Zeke (Medgyes 46') - Filkor (Romić 46'), Csonka - Ihrig-Farkas (Takács R. 46'), Kovács D., Szabó M. - Zsóri
Vezetőedző: Csizmadia Csaba