A vasárnapi, Puskás Akadémia elleni mérkőzést a BMTE Stadionban tekintette meg a márciusi, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő U21-es válogatott szövetségi edzője, Gera Zoltán. Látogatása annak volt köszönhető, hogy mindkét együttesben több olyan játékos is pályára lépett, akik tagjai lehetnek az Eb-keretnek.

A korosztályos nemzeti csapatot irányító szakembert a találkozó szünetében Jakab János fogadta, aki a közelgő kontinenstorna előtt klubunk támogatásáról biztosította Gera Zoltánt.

"Bélteky Róbert tulajdonossal úgy határoztunk, hogy szeretnénk minden lehetséges segítséget megadni az U21-es válogatott sikeres felkészüléséhez. A magyar csapat rendelkezésére bocsátjuk a pályánkat, technikai eszközeinket és szívesen játszunk felkészülési mérkőzést a válogatottal, amennyiben ezt igénylik" - mondta a BMTE tiszteletbeli elnöke.

A korosztályos Európa-bajnokság március 24-én kezdődik. A magyar válogatott sorrendben Németországgal, Romániával és Hollandiával mérkőzik a torna csoportkörében Budapesten és Székesfehérváron.