2008-ban az ENSZ az autizmus világnapjává nyilvánította április 2-át, ezzel is felhívva a figyelmet a spektrumzavarral élők problémáira.

Az Együtt az Autistákért Alapítvány #éniskékvagyok elnevezésű kampányával hangsúlyozza ennek a jeles napnak a fontosságát és egész hónapra kiterjedő aktivitásokkal is készül, hogy a társadalom még inkább megértse, elfogadja és segítse az autizmussal élőket.

Az alapítvány kezdeményezéséhez klubunk is csatlakozott.

A vasárnap délutáni, a Ferencváros elleni bajnoki mérkőzés előtt mindkét csapat játékosai mellükre tűzik az Együtt az Autistákért Alapítvány által megálmodott Kék Szív kitűzőt, hogy ezzel is kifejezzék szolidaritásukat az autizmus spektrumzavarban érintettek felé. 

"Mindig is fontosnak tartottuk, hogy kiálljunk az olyan nemes ügyek mellett, amelyek az egész társadalmat érintik. Ezért vettünk részt 2020 decemberében az Együtt az Autistákért Alapítvány Jónak lenni jó kampányában is. Örömmel csatlakoztunk a kezdeményezéshe, a Kék Szív kitűző viselésével szeretnénk felhívni a társadalom figyelmét az autizmussal élők elfogadására és segítésére" - mondta a Budafoki MTE kommunikációs vezetője, Horváth Gergely Áron.

A Kék Szív kitűzőt bárki megvásárolhatja 990 forintért az https://egyuttazautistakert.hu/ oldalán, a kiemelt MOL-töltőállomásokon, valamint a WOLT ételszállító applikáció shopjában, illetve a kijelölt éttermek kínálatából.

A kitűzők árával teljesen egészében az „AUTTALENT - Együtt a tehetségekért” tehetséggondozó program elindítását támogathatjuk, melyet az alapítvány 2021-ben hív életre, és ahova április 2-től olyan autizmus spektrumzavarral élő, 6-30 éves korú gyermekek, fiatalok jelentkezését várják, akik valamilyen kiemelkedő képességgel, tehetséggel rendelkeznek a zene, a képzőművészet, egyéb művészeti ágak (mozgókép, fotó stb.), a sport, a tudomány, a kutatás/fejlesztés/innováció vagy a számítástechnika területén.