Szép búcsúban bíztunk a szezon utolsó bajnoki fordulójában, de az ezzel kapcsolatos reményeink az ezüstéremre hajtó Puskás Akadémia otthonában bő negyedóra alatt szertefoszlottak.

A hazaiak motiváltan, nagy lendülettel, mi pedig tompán és dekoncentráltan kezdtünk, ami nem csak jelentős hazai fölényben, hanem gólokban is megmutatkozott. 

Josip Knežević előbb Nagy Zsoltot szolgálta ki egy jó ütemű passzal a 8. percben (1-0), majd a 15. percben ő maga lőtt kapásból a hálóba, miután zavartalanul mellre vett egy átadást. (2-0)

A középkezdést követően Oláh Bálint hibáját az első félidőben több nagy bravúrt is bemutató kapusunk, Kovács Zoltán még javította, a jobb oldali, felcsúti szögletből viszont Nagy közelről 3-0-ra módosította az állást. 

És ekkor még csak a 16. percben jártunk...

A korai, méretes ütés után egészen a szünetig csak  "szédelegtünk",  képtelenek voltunk megtartani a labdát, pontatlanok voltunk és szétesett a védekezésünk. A 34. percben Nagy beadását Luciano Slagveer fejelt a hálóba (4-0).

A félidőben hármat is cseréltünk - Huszti András, Csonka András és Lőrinczy Attila érkezett - és bár fordulást követően is a felcsútiaknak volt több gólszerzési lehetőségük, a játékunkunk lényegesen stabilabbá vált. Az ellenfél kapujára ugyanakkor csak a 100. NB I-es mérkőzésén az 59. percben beállt Kulcsár Kornél pontrúgásaiból jelentettünk némi veszélyt.

Kovács Zoltán remeklése ellenére a 73. percben Spandler Csaba is betalált (5-0), így bár a második félidőben felvillantottunk valamit abból, ami az idény jelentős részében jellemzett minket, végül nagy különbségű vereséggel búcsúztunk az NB I-től.

Ez történt PERCRŐL PERCRE - kattints!


OTP Bank Liga, 33. forduló
Puskás Akadémia FC-Budafoki MTE 5-0 (4-0)
Pancho Aréna, vezette: Pintér Csaba

Gólszerzők: Nagy Zs. (8', 16'), Knežević (15'), Slagveer (34'), Spandler (73')
Sárga lap: Szolnoki (64') ill. Micsinai (36'), Zeke (46'), Filkor (55'), Csonka (86')

PAFC: Auerbach - Szolnoki, Nunes, Spandler, Deutsch (Weslen Júnior 85') - Urblík (Corbu 77'), Van Nieff (Ominger 77') - Komáromi (Ganbayar 85'), Knežević, Nagy Zs. - Slagveer (Băluță 87')
Vezetőedző: Hornyák Zsolt

BMTE: Kovács Z. - Margitics (Fekete M. 78'), Jagodics, Oláh B. (Huszti A. 46'), Zeke - Filkor, Micsinai (Csonka 46') - Takács R. (Kulcsár K. 59'), Kovács D., Medgyes - Ihrig-Farkas (Lőrinczy 46')
Megbízott vezetőedző: Pacsi Bálint