Ugyanolyan felfogásban kezdett az ETO FC Győr a mieink ellen, ahogyan a Puskás Akadémia ellen megnyert szerdai kupamérkőzésen. Ötvédős rendszerben mélyen visszahúzódott a saját térfelére és az ellentámadásokra helyezte a hangsúlyt.

Így aztán az első félidő nagy részében nálunk volt a labda, sok mindent azonban nem tudtunk kezdeni vele. Jagodics Márk mélységi indításaiban volt fantázia - ezekkel legtöbbször László Dávid vagy Kovács Dávidot kereste -, de komoly helyzetig nem jutottunk. 

A mezőnyben alárendelt szerepet játszó győriek viszont kétszer is megdolgoztatták Horváth Andrást, akinek előbb Óvári Zsolt, majd Bacsa Patrik lövését kellett hárítania. Utóbbit lábbal, gyors mozdulattal.

És akkor még nem említettük Toma György próbálkozását, amely a kapufát találta el...

A 60. percben aztán Vitális Milán már pontosabban célzott és mintegy 23 méterről nagy gólt rúgott. (1-0) Ez azért is volt fájó, mert a fordulást követően nem volt benne a játék képében a hazai találat. 

Ami pedig ennél is szomorúbb: hiába futballoztunk szinte végig fölényben, a támadóharmadban rendre elfogyott az ötlet, a lendület, a kreativitás. A legnagyobb és tulajdonképpen egyetlen lehetőségünk abból adódott, hogy Zuigéber Ákos lövését követően egy győri védőről Kovács elé pattant a labda, támadónk azonban nem tudta elrúgni azt kimozduló kapus mellett.

A mérkőzést ráadásul emberhátrányban fejeztük be, mert a kapujából kimozduló és Bacsát a tizenhatoson kívül letaroló Horváth Andrást kiállította a játékvezető.

Ez történt PERCRŐL PERCRE - kattints!


Merkantil Bank Liga, 14. forduló
WKW ETO FC Győr-Budafoki MTE 1-0 (0-0)
ETO Stadion, 500 néző, vezette: Nagy Norbert

Gólszerzők: Vitális (60')
Sárga lap: Vincze Á. (90'), Toma (94') ill. Jagodics (44'), Kalmár O. (80')
Kiállítva: Horváth A. (83')

ETO: Fadgyas - Kovács K., Csonka, Bagi, Fodor F., Vincze Á. - Berki I. (Szimcsó 69'), Toma, Vitális, Óvári (Vernes 92') - Bacsa
Vezetőedző: Klausz László

BMTE: Horváth A. - Szalai D., Jagodics M., Fótyik, Kalmár O. - Soltész I., Micsinai (Nándori 46') - László D. (Papp M. 62'), Adorján K. (Zuigéber 62'), Ihrig-Farkas (Szabó M. 76') - Kovács D. (Bese B. 86')
Vezetőedző: Csizmadia Csaba