1952, olimpiai bajnoki döntő. 1953, angol-magyar, az Évszázad mérkőzése. 1954, világbajnoki döntő. Három olyan legendás találkozó a harmincötből, amelyen az utánpótlás éveit a BMTE-nél töltő Zakariás József magára húzta a címeres mezt. 

Ellentmondást nem tűrő, határozott labdaszerzések, pontos passzok - ez jellemezte az ős-budafoki Zakariás játékát, aki az 50-es években a világ legjobb labdarúgójának számított a balfedezet poszton.

“Az elveszített berni vb-döntő után Sebes Gusztáv többé nem hívta meg a válogatottba, amire az apám azt mondta: nagyon sok jó futballista van, boldog és hálás vagyok azért, ami nekem mega-datott” - meséli a Promontor Magazinnak Zakariás József emberi nagyságáról lánya, Ágnes. “Sokan mondják, hogy a szintén budafoki kötődésű szövetségi kapitány kivételezett vele, de ez nem igaz. Egyáltalán nem voltak jó viszonyban.”

Az olimpiai bajnok, vb-ezüstérmes játékos pályafutása befejeztével edzőnek állt, méghozzá Gui-neában, ahol Budai I. Lászlóval tulajdonképpen megszervezték a helyi labdarúgást. 

“Mi, a család hat hónapot töltöttünk vele az afrikai országban. És hogy miért pont Guinea? Mert edzői vizsgához volt kötve, hogy ki és hova mehet dolgozni. Gyakran tapasztalom, hogy apámat mennyien szerették és tisztelték. Egyszer a Zakariás-kupa utánpótlástornán, amelyen én vagyok a díjátadó, odajött hozzám egy kisfiú és autogramot kért. Mondtam neki, hogy én csak a lánya vagyok a Aranycsapat játékosának, mire ő: az mindegy” - mondja nevetve Ágnes, akit a mai napig minden Budafokhoz köt. 

Olimpiai és Európa Kupa-aranyérem, világbajnoki ezüstérem, bajnoki címek, Magyar Kupa- és Közép-európai Kupa-győzelem. Zakariás József nem csak nekünk, budafokiaknak, hanem az egész nemzetnek büszkeséget okozott.

(A cikk a Promontor Magazin november 7-i számában is olvasható)