Megszületett a megállapodás klubunk és a ZTE FC között, így az elmúlt napokban már NB II-es csapatunkkal készülő Beke Péterrel hosszútávú szerződést kötöttünk. A 20 éves, utánpótlás válogatott támadó a horvátországi edzőtáborban próbajátékosként csatlakozott a mieinkhez, teljesítményével és személyiségével pedig pozitív benyomást tett a szakmai stábra, valamint leendő csapattársaira egyaránt.

"Péter négy évet töltött a német HSV-nál, fiatal kora ellenére letisztult a játéka, a felnőtt futballban azonban még tapasztalatokat kell szereznie" - mondta új igazolásunkról Oláh Lóránt sportigazgató. "Teljes mértékben eltökélt, hogy Budafokon átlépje ezt a határt és letegye a névjegyét felnőtt szinten is. A befejező csatár poszt egy kiemelt fontosságú pozíció, nekünk pedig szükségünk van olyan, megfelelően motivált játékosokra, akik elsősorban itt, a BMTE-nél akarnak sikeresek lenni. Péter ilyen, ezért hosszútávon számolunk vele."

A ZTE-től szerződtetett támadó felkészülési mérkőzéseken már pályára lépett klubunk színeiben. Az NK Domžale ellen gólt is szerzett Umagban.


Névjegy

Beke Péter 2001. március 14-én született Budapesten. Pályafutását a Ferencvárosnál kezdte, a nagypálya mellett futsalozott is a zöld-fehérek korosztályos csapatában. Gólerős játékával hamar felhívta magára a figyelmet, utánpótlás szinten több mint száz találatot jegyzett az FTC-ben.

2017-ben a német Hamburger SV-hoz igazolt, ahol kezdetben az U17-es együttesnél kapott lehetőséget, később azonban az idősebbek között, az U19-es csapatban is megállta a helyét, sőt, folytatta a gólgyártást. A 2018/2019-es szezonban huszonnégy mérkőzésen tizennyolcszor volt eredményes, egy évvel később 18!14-es mutatóval zárt. 

2020 őszén a HSV tartalékcsapatában bemutatkozott a felnőttek között, a német negyedosztályban hét találkozón lépett pályára, a Heider SV ellen három gólt szerzett.

Tavaly nyáron, négy németországi légiósév után hazatért és a ZTE FC játékosa lett. A zalaiaknál az első csapatban nem, az NB III-as együttesben azonban játszott az ősz folyamán, tizenhét mérkőzésen hatszor vette be az ellenfelek kapuját.

Beke Péter rendszeresen szerepelt a magyar utánpótlás válogatottakban.