Sajnos a tavaszi második fordulóban sem sikerült kilábalnunk a hullámvölgyből, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia otthonában is pont nélkül maradtunk.

A tabella ötödik helyén álló rivális a találkozó első felében nagy nyomás alá helyezte a kapunkat, a 7. percben az egész mérkőzésen jól futballozó Horváth Krisztofer távoli bombájánál a felső léc mentett meg minket. Szerencsére a folytatásban kezdtük felvenni a meccs ritmusát, Kovács Dávid révén pedig a 22. percben nagy lehetőségünk volt a gólszerzésre: csapatkapitányunk harcias labdaszerzését követően egyedül vihette a kapusra a labdát, ám kiszorított helyzetből leadott lövését Molnár F. TAmás bravúrral hárította. A túloldalon nem sokkal később Oroszi István is nagyot védett Gajdos lövésénél, a 35. percben viszont sajnos a hazaiak egy kijátszott ellentámadás végén Jammeh Haruna góljával megszerezték a vezetést, amelyet a szünetig meg is tartottak.

A második játékrész sem indult jól, az 51. percben Horváth jobb oldali beadását a menteni igyekvő hátvédünk, Jagodics Márk a saját kapunkba csúsztatta...

A találat érezhetően megfogta a csapatot és bár Csizmadia Csaba cserékkel próbált frissíteni, a Szeged sorra dolgozta ki a helyzeteket. Ezek közül a 65. percben Horváth révén egyet ismét gólra váltott: a hazaiak legjobbja egy sakk-mattra kijátszott akció végén passzolt 15 méterről a rövid sarokba, eldöntve ezzel a lényegi kérdéseket.

A hajrában mindent megtettünk a becsületgól megszerzéséért, de ezen a meccsen semmi nem akart összejönni. Kalmár Olivér közeli fejese elkerülte a kaput a 75. percben, Danijel Romic pedig egy kapu előtti kavarodás után szépíthetett volna a ráadásban, de egy jó helyen álló védő blokkolta a próbálkozást.

Sajnos tehát pont nélkül maradtunk Szegeden is, így továbbra sem tudtunk elmozdulni a kiesőzómából. A következő fordulóban február 13-án vasárnap 17.00 órától a Vasas látogat a Promontor utcába.

Merkantil Bank Liga, 22. forduló
Szeged-Csanád Grosics Akadémia-Budafoki MTE 3-0 (1-0)
Szent Gellért Fórum, 600 néző, vezette: Veizer Roland

Gólszerzők: Haruna (35'), Jagodics (50', öngól), Horváth K. (90')

Szeged-Csanád GA: Molnár F. - Ódor, Temesvári, Pejovics, Kővári - Kovács M., Farkas A. (Simon Á., 77.) - Gajdos (Gréczi, 83.), Horváth K. (Debreceni, 77.), Kóródi (Dobos Á., 77.) - Haruna (Germán, 77.).
Vezetőedző: Dragan Vukmir.


Budafoki MTE: Oroszi -  Margitics (Szalai D., 63.), Jagodics M., Romic, Kalmár O. - Micsinai (Varga D., a szünetben), Soltész I. - Adorján, Zuigeber (László D., 52.), Kovács D. - Beke (Szabó L., 52.).
Vezetőedző: Csizmadia Csaba.