Tavaly szezon közben vetted át a csapat irányítását, így ez volt az első teljes év közösen. Hogyan értékeled a BMTE II. szereplését?

Így igaz, 2020 október elején érkeztem Budafokra, a tavalyi szezonunk pedig kőkemény munkával telt annak érdekében, hogy kivívjuk a bennmaradást. Ez végül annak köszönhetően sikerült, hogy mindenki maximálisan odatette magát, a rengeteg fiatal és az akkori keret magját alkotó rutinos játékosok is. Nyáron aztán kellően megerősítettük a csapatot, betöltöttük a hiányposztokat az érkezőkkel, valamint az U19-es alakulatból kiöregedőkkel és jól sikerült a felkészülésünk is. A bajnokság eleje nehezen indult, utána viszont nagy menetelésbe kezdtünk, amelynek a kulcsa az volt, hogy igazi csapatként találtuk meg a saját erőnket. Két hónapig nem veszítettünk pontokat, ezzel megalapoztuk a sikeres tavaszunkat. Bárkihez bátran nyúlhattam, a 25 fős keret minden tagja nagyszerűen dolgozott. És bár a maximualizmusom miatt az utolsó három fordulóban mutatott teljesítményünkkel nem voltam annyira elégedett, addigra eldőlt, hogy az ötödik helynél sem előrébb, sem hátrébb nem végezhetünk, így valamelyest érthető volt a játékunkban tapasztalt visszaesés. Ezúton is nagyon köszönöm a srácok munkáját, valamint a szurkolók és a vezetőség teljes támogatását, élmény ilyen körülmények között dolgozni és ezek nem csak szavak, valóban minden adott a célok eléréséhez.

Ez az ötödik hely a realitás, vagy túlteljesítette az alakulat az előzetesen elvártakat?

Az előző, nyögvenyelős idény után ha valaki nyáron letesz elém egy papírt, hogy ötödikek leszünk, csak annyit kérdeztem volna, hogy hol írjam alá… Minimális célként előzetesen most is a biztos bennmaradást tűztük ki célul, de azért reménykedtem benne, hogy a 10. pozíció környékére odaérhetünk. Ezt bőven túlteljesítettük, de a helyezésünknél sokkal fontosabb, hogy rengeteg játékosnak teremtettük meg a lehetőséget, hogy az NB II-es gárda ajtaján kopogtasson, többen át is lépték a küszöböt és szerződést kaptak, ezt a tendenciát szeretnénk folytatni a jövőben is.

Fontos a jó kapcsolat a Budafok első- és második számú együttese között?

Egy futballistának az a legfontosabb, hogy játékban legyen. Edzéseken persze lehet gyakorolni különböző meccszituációkat, de egy mérkőzést semmi sem pótolhat. Ebből a szempontból tehát mindegy, hogy ki melyik kerethez tartozik. Természetesen emiatt is fontos a remek viszony, igyekszünk ugyanazt a játékrendszert is alkalmazni, amiben Csizmadia Csaba együttese focizik, ezzel is segítve az együttműködést. Nem beszélve az esetleges sérültekről, akik nálunk nyerhetik vissza a formájukat. 

Melyik mérkőzésre emlékszel vissza legszívesebben a harminc közül?

Játékosként és edzőként is azokat az összecsapásokat szerettem, ahol több volt a spiritusz, és a tűz, így a REAC, a Csepel, vagy a Pénzügyőr elleni rangadókra szívesen gondolok vissza. De ha egyet kellene kiemelnem, akkor az az Ikarus elleni idegenbeli találkozó, ahol egy nehéz időszakot követően nyertünk 2-0-ra, az a győzelem indított el minket igazán felfelé.

Földi Dániel személyében a Budapesti I. osztály gólkiráyát is a BMTE II. adta. Megállná a helyét magasabb osztályban is a 26 éves támadó, aki 27-szer volt eredményes?

Daninak nagyszerű szezonja volt és nem csak a találatai miatt, döntő pillanatokban volt jókor, jó helyen és a villanásaival több fontos mérkőzést is eldöntött. Nagy előny volt a számunkra, hogy volt egy csatárunk, aki a kidolgozott helyzeteink döntő többségét gólra váltotta. De a társak érdemeit sem lehet elvitatni a sikerében, 95-ször voltunk eredményesek a szezonban, ez a legjobb mutató volt a bajnokságban, ehhez pedig Dani mellett a többiek is kellettek. Ami az eredeti kérdést illeti: ha jól tudom, a nyári felkészülés során megkapja a lehetőséget a bizonyításra az NB II-es csapatánál, már csak élnie kell vele.

Mik a tervek a következő idényben?

Nagyon bízom benne, hogy folytatjuk azt a működőképes koncepciót, amit másfél év alatt közösen kialakítottunk. Nem helyezésekben gondolkozunk, persze, nem mondom, hogy nem fontos az eredmény, de a játékosok fejlődése és pályafutása mindennél előbbre való. Jó úton járunk, remélem, hogy rajta is tudunk maradni!