Szombaton délután a Magyar Kupa 3. fordulójában a Tolna megyei Bölcske otthonába látogattunk, ahol 2-1-es győzelemmel jutottunk tovább a következő fordulóba.

Vezetőedzőnk, Mátyus János az alábbi kezdőnek szavazott bizalmat a mai napon: Oroszi I. - Margitics A., Romic D., Fótyik D., Kalmár O. - Nándori B., Kovács D. (C) Soltész I. - Varga D., Beke P., Takács R.

Nagyszerűen kezdtük a találkozót, szinte még el sem kezdődött a meccs, máris megszereztük a vezetést: Soltész Istvánugratta ki a bal szélen Takács Ronaldot, akinek centerezésébe a menteni igyekvő Hajdók Gábor ért bele olyan szerencsétlenül, hogy a saját kapujába pattant a labda, 0-1!

A folytatásban is egyértelműen a mi akaratunk érvényesült a pályán, nálunk volt többet a labda, egyértelműen próbáltuk ráerőltetni akaratunkat alacsonyabb osztályú ellenfelünkre, amelynek játékosai azonban hősiesen védekeztek, így nem tudtuk növelni az előnyünket.

A folyamatosan szakadó eső és a talaj minősége sem könnyítette a folyamatos játékot, a félidő második részében inkább távoli lövésekkel próbálkoztunk, ezek közül Soltészé volt a legveszélyesebb, akinek bombája centikkel suhant el a jobb felső sarok mellett.

A Bölcske a 32. percben nagy lehetőséget puskázott el, Farsang Patrik maradt üresen az ötös jobb sarkánál, még arra is volt ideje, hogy átvegye a labdát, ám szerencsére fölé lőtt.

Szünet előtt viszont megszereztük második találatunkat: Kalmár Olivér ment el a bal szélen Kovács Dávid remek kiugratása után, majd tökéletesen ívelt a hosszún érkező Beke Péterhez, aki 6 méterről, a kapus mozgásával ellentétesen a hosszú sarokba fejelt, 0-2!

Fordulás után leginkább mezőnyben gyűrték egymást a csapatok, a vezetőedzők cserékkel próbáltak frissíteni, nálunk Vaszicsku Gergő, Sós Máté, Györgyi Arthur, majd Horváth Olivér és Németh Márió érkezett.

A 68. minutumban végképp lezárhattuk volna a lényegi kérdéseket, egy kapu előtti kavarodást követően Nándori Botond és Sós Máté szerezhetett volna gólt, ám mindkettejük lövést blokkolták a bevetődő bölcskei hátvédek, akik közül legalább öten a gólvonal előtt tömörültek.

A hajrában már mindent egy lapra feltéve támadtak a hazaiak, Vaszicsku sérülése miatt ráadásul ekkor már emberhátrányban játszottunk, nem maradt ugyanis több cserelehetőségünk. A 87. percben siker koronázta a bölcskei próbálkozásokat, Rompos közeli fejesével szépített a rivális, a hosszabbítás perceiben pedig még Oroszi István bravúrjára volt szükségünk Kiss Patrik 16 méteres lövését követően.

Az eredmény viszont már nem változott, 2-1-es sikerünknek köszönhetően pedig bejutottunk a Magyar Kupa legjobb 32 csapata közé.

MOL MAGYAR KUPA
3. forduló

Bölcskei SE-Budafoki MTE 1-2 (0-2)

Gólszerző: Rompos J., ill. Hajdók G. (5., öngól), Beke P.