Previous Next

A siker a közösségünk érdeme

Klubunk vezetői mellett Budafok-Tétény önkormányzata is gratulált csapatunknak az NB I-be jutáshoz.

 

 

"Futballcsapat még sosem okozott ekkora örömet, mint ti" - ezek voltak Bélteky Róbert szavai játékosainkhoz és a szakmai stáb tagjaihoz az élvonalba jutást követően. Klubunk tulajdonosa a koronavírus-járvány okozta korlátozások miatt Ausztráliában tartózkodik és egy videóhívás keretében kapcsolódott be a kedd délelőtti ünneplésbe. "Korábban játékosként és vezetőként sem éltem át hasonló érzelmeket. Óriási dolog, amit elértünk. Sikerünk a közösségünk érdeme" - tette hozzá.

"Nagy öröm, hogy most sikerült az, ami nekünk 44 évvel ezelőtt, adminisztrációs okok miatt nem" - utalt Vízi Sándor ügyvezető elnök az 1976-os szezonra. Akkor a többek közt Jakab Jánossal, Kapitány Sándorral, Noskó Ernővel és Tóth Kálmánnal is felálló BMTE feljutásra állt, ám a politika közbeszólt.

"Sok mindent megéltem a futball viharos évtizedei során, ám a Magyar Labdarúgó Szövetség ezúttal a versenykiírást figyelembe véve döntött és megérdemelten kerültünk fel az NB I-be" - fogalmazott Vízi Sándor.

A műfüves edzőpályán megtartott eseményen részt vett Budafok-Tétény polgármestere is, aki egy Henry Ford-idézettel készült a csapatnak. "Akár abban hiszel, hogy sikerül, akár abban, hogy nem, amiben hiszel az megvalósul" - mondta Karsay Ferenc, aki a városvezetés támogatásáról biztosította klubunkat.

"Egy szimpatikus, szerethető közösség, amely minden nehézséget legyőzött és kellemes meglepetést okozott azzal, hogy az élvonalba jutott" - tette hozzá a polgármester, aki ahogy eddig, úgy az NB I-ben is lelkes szurkolója lesz csapatunknak.

Karsay Ferenc mellett Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke is személyesen gratulált klubunknak és sok sikert kívánt az következő szezonhoz.

 

Szponzoraink