Previous Next

Az őszhöz hasonló tavasz a cél

A hétfőn kezdődő, tíznapos horvátországi edzőtábort megelőzően vezetőedzőnkkel, Csizmadia Csabával beszélgettünk.

 

 

BudafokiMTE.hu: Hogyan telt a felkészülés első hete?

Csizmadia Csaba: Kilenc edzésünk volt az első héten. A munkának volt egy erőnléti része, amely nélkülözhetetlen ebben az időszakban, ráadásul most, a különösen rövid felkészülés miatt kiemelten fontos. Ezzel párhuzamosan viszont foglalkoztunk a taktikával is, labdás gyakorlatokba építve. Szerencsére mindenki egészséges, hamarosan a decemberben sérvvel műtött Króner Martin is visszatérhet. Nyugalom van a csapat körül.

Mennyiben lesz más a munka a hétfőn kezdődő umagi edzőtáborban?

Horvátországban már nagyobb szerepet kap majd a taktika, ráadásul négy edzőmérkőzést is játszunk erős ellenfelekkel szemben. Sok időnk nincs a bajnoki rajtig, úgyhogy okosan fel kell építenünk mindent. Értelemszerűen nem mindenki fog kilencven percet játszani a felkészülési meccseken, így azok, akik ekkor kevesebb időt töltenek a pályán, komolyabb terhelést kapnak majd az edzésen.

Milyen benyomásokat szereztél két új játékosunkról, Skribek Alenről és Zsolnai Richárdról az első közösen töltött napokban?

Úgy érzem, szakmailag és emberileg és megtalálták a helyüket a csapatban. Mindketten tökéletesen beilleszthetően a játékrendszerünkbe, a társak pedig elfogadták őket az öltözőben. Alen és Richárd is jó futballista, hasznunkra lehetnek a tavasz folyamán. Érkezésükkel tovább nőtt a konkurenciaharc, ez pedig az előnyünkre válhat. Minden posztra van két játékosunk és ahogy korábban, úgy most is szükség van mindenkire. Ezért vagyunk valódi csapat.

A vezetőedzőnek pedig mindez kihívás a kezdőcsapat összeállításakor…

Ilyenkor ez egy kellemesen nehéz kihívás. Döntések, melyeket az aktuális egészségi állapotok és formák befolyásolnak.

Jó hír, hogy Mervó Bence is a csapattal edz. Ő milyen állapotban van?

Örömteli Bencét a többiek között látni, jó a lába, ami rendkívül pozitív. Maximálisan elszánt most is, csakúgy, mint az elmúlt hónapokban. Sokan feladták volna ezt a küzdelmet a sérülésekkel… Fokozatosan kell őt visszavezetni a játékba, ebben a félévben még valószínűleg epizódszerepet kap majd, hogy nyártól komolyabban is számíthassunk rá. Aztán lehetséges, hogy előbb beverekszi magát a csapatba. Tudjuk, mire képes, a legfontosabb, hogy legyen egészséges.

Szurkolóink fejében ott motoszkál a kérdés, vajon folytatható-e februártól mindaz, amellyel az őszi szezon során felhívtuk magunkra az ország figyelmét. Mi a vezetőedző válasza?

Természetesen mindent meg fogun tenni, hogy olyan tavaszunk legyen, mint amilyen az őszünk volt. Ugyanolyan elszántan és teljes erőbedobással készülünk, mint korábban, elvégezzük a megfelelő minőségű és mennyiségű munkát, utána pedig meglátjuk, hogy mindez mire lesz elegendő.

 

Szponzoraink