Previous Next

Balmazújvárosban folytatjuk a bajnoki szünet után

Csapatunk vasárnap délután a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő vendége lesz a Merkantil Bank Liga 18. fordulójában.

 

Kihasználva a válogatott mérkőzések jelentette szünetet, együttesünk igyekezett megragadni minden lehetőséget arra, hogy felkészüljön a 2018-as év hátralevő négy bajnoki találkozójára. Elsőként a vasárnapi, Balmaz Kamilla Gyógyfürdő elleni, rendkívül fontos idegenbeli összecsapásra.

 
”Felkészülten várjuk a Balmaz elleni mérkőzést” – mondta védőnk, Vég Bence, aki szerint sikerült megfelelő tartalommal megtölteni azokat a napokat, amik a legutóbbi bajnoki találkozó óta elteltek. ”Jó hangulatban edzettünk az elmúlt két hétben és már nagyon várjuk, hogy újra tétmeccsen lépjünk pályára. Azért dolgoztunk és vasárnap Balmazújvárosban is azért küzdünk majd, hogy bizonyítsuk, többre vagyunk hivatottak, mint amit a tabellán elfoglalt helyezésünk mutat.”

 
Ellenfelünk, a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő valamelyest hasonló cipőben jár a mieink. Nincs jó formában, utolsó nyolc bajnoki találkozója közül csak egyet nyert meg, november elején a Nyíregyháza ellen. Legutóbbi két fellépésén kikapott, előbb Kaposváron, majd hazai pályán a Tiszakécskétől, így a 15. helyre csúszott vissza a tabellán. Vagyis a balmazújvárosiakra is igaz, ami csapatunkra: égető szüksége van egy önbizalom növelő három pontra.

 
Merkantil Bank Liga, 18. forduló
2018. november 25., 17:00
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő-Budafoki MTE
Balmazújváros, vezeti: Kovács J. Zoltán (Bede, Bertalan)

Szponzoraink