Previous Next

Edzésben a csapat

Csapatunk a téli szünet után megkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra.

 

Újra megtelt élettel a BMTE Stadion hétfő reggel és mozgalmas nap kezdődött csapatunk játékosai, valamint a szakmai stáb tagjai számára. Nem sokkal 9 óra után megbeszéléssel indult a program az öltözőben, az eligazítást követően pedig különböző felméréseken vettek részt labdarúgóink. Bár a labdák egyelőre még a szertárban maradtak, a tesztek hasznos információkkal szolgáltak Csizmadia Csaba vezetőedző számára. A háromhetes szünetet mindenki igyekezett a lehető legjobban kihasználni, december utolsó és január első napjait pihenéssel és kikapcsolódással tölteni, most pedig a fiúk jókedvűen és lelkesen vágtak neki a munkának.

Az első edzésen feltűntek új arcok is, olyan játékosok, akik hamarosan csatlakozhatnak a mieink keretéhez. A részletekről a napokban tájékoztatjuk szurkolóinkat. Az első, Dorog elleni tétmérkőzésig csapatunk négy hetet dolgozik majd. Az első héten itthon készül, majd január 14-től tíz napot edzőtáborban tölt Szlovéniában, ahol felkészülési találkozókat is játszik.

Szponzoraink