Previous Next

Egyedül a gól hiányzott

A Duna Aszfalt TLC elleni 0-0-s döntetlent követően vezetőedzőnk, Csizmadia Csaba értékelt.

 

 

Jelentős fölényben futballozott veszélytelen ellenfelével szemben, ám nem tudott három pontot szerezni csapatunk a BMTE Stadionban zárt kapuk mögött rendezett mérkőzésen, amely gól nélküli döntetlennel zárult.

"Maga az eredmény csalódás olyan szempontból, hogy nem sikerült betalálnunk" - fogalmzott a lefújást követően vezetőedzőnk, Csizmadia Csaba. "A Tiszakécske harminc méteren belül tíz emberrel védekezett, egy ilyen falat pedig nagyon nehéz feltörni. Úgy tűnik, végképp hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy riválisaink a védekezésre helyezik a hangsúlyt ellenünk. Ez nem kritika a vendégek felé, hiszen ők a kiesés elöl menekülnek, maguk választják meg a taktikát. Nekünk az a dolgunk, hogy megtaláljuk a gyenge pontjaikat és hatékonyabbak legyünk a kapujuk előtt. Jó ritmusban játszottunk, nyomás alatt tartottuk a tiszakécskeieket, egyedül a gól hiányzott."

Vezetőedzőnk hozzátette, nem szabad magunkba zuhannunk egy ilyen mérkőzés után, hanem tovább kell dolgoznunk, mert a csapat jó úton halad.

"Nem esünk kétségbe és felesleges szomorkodnunk, mert ahogy korábban például a Soroksár és a Békéscsaba ellen, úgy most is sokat tettünk a jó eredményért. Ezeken a találkozókon sikerült hátrányból fordítanunk, most viszont az a picike gól, amivel nyerhettünk volna, nem akart megszületni" - mondta Csizmadia Csaba, aki a koronavírus miatt kialakult szokatlan és furcsa helyzetről is beszélt.

"Komoly gondban van az egész társadalom, én magam pedig nem gondoltam volna, hogy edzői pályafutásom ilyen korai szakaszában hasonló problémával kell majd szembesülnöm" - fogalmazott vezetőedzőnk. "Erre nem lehet előzetesen felkészülni, ám úgy érzem, a játékosok profi módon kizárták a külső körülményeket. Terveink szerint hétfő délután folytatjuk a munkát és figyeljük a híreket. Elképzelhető, hogy a jövő hét elején olyan döntés születik, hogy nem folytatódik a bajnokság."

Virágh Ferenc, a Tiszakécske vezetőedzőjének értékelése: "Szerettünk volna mindenképp nullára lehozni egy mérkőzést, hogy egy kis önbizalmat szerezzünk és elinduljunk felfelé. Ez most sikerült, bár kétségtelen, hogy a játék nem volt élvezhető. A legfőbb célunk az volt, hogy ne kapjunk ki."

A mérkőzés "percről percre" szöveges közvetítése IDE KATTINTVA olvasható. 

 

 

Szponzoraink