Previous Next

Elviselni a terhet

Középpályásunk, Oláh Bálint szerint a komoly cél elérése érdekében csapatunknak meg kell őriznie mentális erejét.

 

 

BudafokiMTE.hu: Feldolgoztátok magatokban, hogy egy 13 mérkőzést számláló veretlenségi sorozat véget ért?

Oláh Bálint: Tíz vagy tizenegy mérkőzés után figyeltem fel arra, hogy milyen régóta veretlenek vagyunk. Kétségtelen, egy szép és elismerésre méltó sorozat zárult le az elmúlt hétvégén, ugyanakkor tudjuk jól, az ilyen szériák előbb vagy utóbb megszakadnak. Ezen most már túlléptünk. A Soroksár és a Békéscsaba ellen is benne volt a pakliban, hogy alul maradhatunk, hiszen mindkétszer hátrányból fordítottunk, utóbbi találkozón ráadásul tíz emberrel. Ajkán a kezünkben volt a meccs, ráerőltettük az akaratunkat a hazaiakra, több nagy ziccert is kialakítottunk, de nem tudtunk gólt szerezni. Ez benne van a futballban.

Mivel magyarázható, hogy az elmúlt időszakban kevésbé vagyunk hatékonyak a helyzetkihasználás szempontjából, mint korábban?

Ennek talán mentális oka lehet. Továbbra sincs rajtunk nyomás, ugyanakkor ott vagyunk a második helyen, szeretnénk megtartani a feljutást érő pozíciót és tudat alatt talán ez okozott egyfajta görcsösséget a kapu előtti szituációknál. A napokban sokat beszélgettünk erről az öltözőben és arra jutottunk, hogy ha jelent is egyfajta terhet a jó szereplésünkkel megteremtett helyzet, a komoly cél érdekében azt el kell viselnünk.

Szombaton, a Duna Aszfalt TLC ellen a "kötelező" vár ránk. Ellenfelünk a bennmaradásért küzd...

Mi pedig jól ismerjük ezt a helyzetet. A Tiszakécske számára minden pont élet-halál kérdése, hiszen nagyon szoros a harc a tabella hátsó részében, úgyhogy nem lesz könnyű mérkőzés. Abból nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, hogy a tiszakécskeiek legutóbb öt gólt kaptak a Váctól. Várhatóan foggal-körömmel védekeznek majd a BMTE Stadionban és nem adják olcsón a bőrüket.

Szeptemberben, Tiszakécskén óriási csatában nyertünk. Ez is óvatosságra int?

Szeretnénk elkerülni egy, az őszihez hasonló forgatókönyvet. Tisztában vagyunk vele, hogy minél később szerzünk vezetést, annál nehezebb dolgunk lesz, szóval jó lenne a lehető leggyorsabban eldönteni a mérkőzést.

 

Merkantil Bank Liga, 28. forduló
14:30
 Budafoki MTE-Duna Aszfalt TLC
BMTE Stadion, 2020. március 14., szombat
zárt kapuk mögött

 

Szponzoraink