Previous Next

Imádok futballozni - Gohér Gergő a visszatérésre készül

Csapatunk balhátvédje márciusi sérülése után már futhat, a szlovéniai edzőtáborban pedig a közös munkába is bekapcsolódhat.

 

 

"Kezdek jobb erőállapotban lenni, de azért még szükségem van egy kis időre" - mondta Gohér Gergő, aki keményen dolgozik azon, hogy minél előbb visszatérhessen a pályára. 

32 éves balhátvédünk március 10-én Putnokon, a Kazincbarcika elleni idegenbeli mérkőzés első félidejében sérült meg és a szünetben le kellett cserélni. Azóta nem rúghatott labdába, sérülése pedig az előzetesen gondolnál komolyabb és komplikáltabb beavatkozásokat igényelt.

"Először eltávolították a bokámnál letört csontdarabokat, ami önmagában nem számít egy kimondottan súlyos műtétnek. Csakhogy az orvosoknak le kellett vésniük a sarkantyú-csontomat, ez a seb pedig rendkívül lassan gyógyul" - fogalmazott Gohér Gergő. "Nagyon hosszú volt az elmúlt négy hónap, lelkileg is megviselt, hiányoztak a társaim, ugyanakkor rengeteg segítséget kaptam. A legfontosabb az, hogy az operáció jól sikerült, a probléma megoldódott, most már csak a visszatérés lebeg a szemem előtt" 

Játékosunk egyelőre még nem kapcsolódhatott be a labdás gyakorlatokba. Az Uzsoki Kórházban csapatorvosunk, dr. Szilágyi György felügyelete mellett végzett gyógytornát követően most Balogh Barna erőnléti edzővel erősítő feladatokkal készül a visszatérésre. 

"A terv az, hogy a szlovéniai edzőtáborban már a csapattal tudjak edzeni, illetve futni. Az egyenes irányú, lendületes futás már megy, az irányváltások majd ezután következnek. Persze nagyon várom a labdát és a játékot is. Imádok futballozni, amíg bírják a lábaim, szeretnék a pályán lenni és sikeresen szerepelni a BMTE-vel" - mondta Gohér Gergő, aki hozzátette, ha minden jól alakul, augusztusban Csizmadia Csaba vezetőedző rendelkezésére állhat.

Klubunk a nyári szünetben egy évvel meghosszabbította a korábban 146 NB I-es mérkőzésen pályára lépő védő szerződését, akit jó érzéssel tölt el, hogy sérülése ellenére is számítanak rá.

"Megfordultam néhány csapatnál és azt mondhatom, nem jellemző, hogy a klubok vezetői ilyen korrekt módon bánnak egy sérült játékossal, mint ahogy itt, Budafokon. Érzem, hogy megbecsülnek, én pedig azért dolgozom, hogy ezt a bizalmat és szeretetet megháláljam a pályán" - fogalmazott Gohér Gergő.

 

 

Szponzoraink