Previous Next

Jól sikerült a főpróba a bajnoki rajt előtt

Csapatunk lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését a téli szünetben.

 

 

A szlovéniai edzőtábor befejeztével sem állt meg a munka csapatunk háza táján. Sőt, a mieink a szakmai stáb irányításával igyekeznek a lehető legjobban kihasználni a Merkantil Bank Liga jövő hétvégi folytatásáig hátralevő napokat. Szombaton például újabb két edzőmérkőzést játszott Csizmadia Csaba együttese, ám ezúttal már hazai környezetben, a BMTE Stadion műfüves pályáján.

Első ellenfelünk a felkészülés elején járó, harmadosztályú FC Ajka volt, hiszen az NB III-as bajnokság majd csak márciusban indul. A 17. percben Kovács Dávid révén szereztünk vezetést a találkozón és bár a folytatásban a vendégeknek voltak lehetőségeik az egyenlítésre, az eredmény nem változott, 1-0-ra nyertünk.

Nem sokkal később két részre osztott első csapatunk másik fele a BLSZ I. osztályában szereplő tartalék együttesünk, a BMTE II ellen lépett pályára. Ezen a mérkőzésen nem az eredmény számított, sokkal inkább az, hogy minden játékos megkapja a megfelelő meccsterhelést. 

"Látszott rajtunk a fáradtság az edzőtábort követően mindkét találkozón" - kezdte a nap értékelését védőnk, Vég Bence. "Ennek ellenere mindkét  meccset maximálisan komolyan vettük, tisztában vagyunk vele, hogy ezek is fontos állomásai a felkészülésnek. Ez az eredményen is látszik. Most kaptunk két szabadnapot, van ideje mindenkinek kipihennie magát. Hasznos időszakon vagyunk túl, felkészülten várjuk az első bajnoki mérkőzést."

A mieink jövő vasárnap, azaz február 3-án 14 órától a Buzánszky Jenő Stadionban, a Dorog otthonában szerepelnek a Merkantil Bank Liga 22. fordulójában.

Szponzoraink