Previous Next

Közlemény: Vankó és Vass is távozhat

Klubunk két játékosa átadólistára került, így érdeklődő esetén Vankó Imre és Vass Máté is távozhat Budafokról.

 

 

Vankó Imre 2016-ban Győrből érkezett a BMTE-hez. Tagja volt a NB III-ból történő feljutást kiharcoló, valamint a Magyar Kupában egészen az elődöntőig menetelő csapatunknak. Első budafoki szezonjában 11 gólt szerzett. A 25 éves szélső a másodosztályban is meghatározó tagja volt együttesünknek, tavaly ősszel azonban csak háromszor lépett pályára kezdőként a Merkantil Bank Ligában.

Vass Máté 2017 nyarán csatlakozott klubunkhoz. Az első két NB II-es szezonban alapembere volt a bennmaradást kiharcoló csapatunknak. Az élvonalbeli tapasztalattal is rendelkező 29 éves védekező középpályást az utóbbi időszakban sérülések hátráltatták, ezért nem tudta megszilárdítani helyét. 

Mindkét játékosnak köszönjük, amit a BMTE-ért tettek, további pályafutásukhoz pedig sok sikert és jó egészséget kívánunk!

Keretünk a héten válik véglegessé és a jövő hétfőn kezdődő horvátországi edzőtáborba a tervek szerint már azok utaznak el, akik tavasszal budafoki színekben szerepelnek majd.

 

 

Szponzoraink