Previous Next

Lapszemle: Elnézést kérek!

A Nemzeti Sport cikke csapatunkról és a vasárnapi, Békéscsaba elleni mérkőzésről.

 

 

A Nemzeti Sport március 3-án megjelent cikke:

A budafokiak nehéz helyzetből fordították meg a Békéscsaba elleni mérkőzésüket, a két gólt szerző Kovács Dávid mégis óvatos, ha az osztályváltásról kérdezik. 

Noha a Békéscsaba több meglepetést szerzett már az idényben, a Budafoki MTE esélyesként várhatta a két csapat vasárnapi bajnokiát. A mérkőzés azonban nem úgy indult, ahogyan a legtöbben várták: a lila­–fehérek nagyon korán vezetéshez jutottak, majd emberelőnybe kerültek, miután Vaszicsku Gergőt a 25. percben kiállították.

"Ez a két esemény felborította a számításainkat, egyúttal felpaprikázott minket" – nyilatkozta lapunknak a találkozó hőse, a duplázó Kovács Dávid, aki 15 góljával holtversenyben áll a góllövőlista élén. "Nem zavarodtunk össze, változtattunk a felállásunkon, átálltunk négy–négy–egyes hadrendre. Emberhátrányban futballoztunk csaknem hetven percen át, mégis képesek voltunk ugyanarra a játékra, mint amit ebben az évben megszokhattak tőlünk. Az egyenlítés után előttünk adódtak az ígéretesebb lehetőségek, megérdemelten nyertünk három–kettőre.”

A Budafok vasárnap is bizonyította, játékosai megtanultak egymásért harcolni, s látszólag vert helyzetből is képesek talpra állni. Bár a Csizmadia Csaba vezette társaság helyzete reménykeltő, a 28 esztendős csatár nem szeret az élvonalbeli feljutásról beszélni.

"Még nagyon korai lenne számolgatni, most is azt mondom, hogy a következő, Ajka elleni mérkőzésre kell figyelnünk" – folytatta a csapatkapitány. "Van bennünk némi tüske, amiért az ősszel három egyre alulmaradtunk. No de nem kerülöm meg a kérdést: tizenhárom mérkőzés óta veretlenek vagyunk. Mindenki azt várta, hogy az MTK és a Vasas lesz a feljutásért vívott harc fő esélyese. Néhány hete egy vadidegen ember nekem szegezte a kérdést: miért akarunk feljutni az élvonalba? Elnézést kérek mindenkitől, amiért minden mérkőzést meg akarunk nyerni – de a jövőben sem kívánunk változtatni hozzáálláson!”

 

 

Szponzoraink