Previous Next

Legyen ünnep a Vidi elleni kupamérkőzés

A legjobb 16 közé jutásért rendezett Magyar Kupa-párharcban az Európa Liga csoportkörében is szereplő MOL Vidi FC-t fogadjuk.

 

 

A kupasorozatoknak az is a varázsa, hogy Dávid megmérettetheti magát Góliáttal szemben. Sőt, arra is számtalan példát találhatunk, hogy az alacsonyabb osztályú együttes legyőzte és elbúcsúztatta papíron erősebb ellenfelét. Csapatunk is erre készül Csizmadia Csaba vezetésével, aki úgy érzi, játékosaink felszabadultan futballozhatnak az élvonalbeli rivális ellen.

 
”Egy sportember mindig örül annak, amikor egy topcsapat ellen futballozhat” - fogalmazott megbízott vezetőedzőnk. “Tudjuk, hogy a MOL Vidi FC a párharc esélyese, de mi arra törekszünk, hogy megnehezítsük a székesfehérváriak dolgát. Hogy ez mire lesz elegendő, az majd a pályán kiderül. De miért ne juthatnánk tovább? Egy mérkőzésen bármi előfordulhat, úgyhogy nem feltartott kezekkel vágunk neki a feladatnak és szeretnénk ünnepet varázsolni a szerdai napból.”

 
Hasonló ünnepet, mint amilyen csaknem napra pontosan két éve volt a Promontor utcában. 2016. november 30-án Grúz Tamás és Kovács Dávid góljával 2-1-re legyőztük a Vidit és végül meg sem álltunk az elődöntőig. Azon a találkozón Csizmadia Csaba csereként lépett pályára a mieinknél, ám megbízott vezetőedzőnkről köztudott, hogy nem közömbös számára Székesfehérvár és a város piros-kék együttese.

 
“Furcsa lesz a korábbi csapatom ellen irányítani a srácokat” - mondta “Csizi”, aki 2004 és 2006 között hetvenegy mérkőzésen játszott a Vidiben, sőt, 2006-ban részese volt a fehérváriak máig egyetlen Magyar Kupa-győzelmének. “Edzői pályafutásom szempontjából biztosan különleges élmény lesz egy NB I-es csapattal szemben meccselni. A sorsolás után gondolkodtam is ezen, hogy vajon milyen érzés lesz ott állni az oldalvonal mellett. Úgy gondolom, megtiszteltetés, hogy az ország egyik legjobb gárdájával küzdhetünk meg a továbbjutásért. Bízom benne, hogy sikerül borítanunk a papírformát és meglepetést okozunk.”

 
Hasonlóan vélekedik a Monor ellen vasárnap győztes gólt szerző Vaszicsku Gergő is. Védőnk szerint a terhet a Vidi játékosainak vállát nyomja majd szerda délután a BMTE Stadionban, a mieinknek pedig ezt használhatják ki.

 
“Nem mi vagyunk az esélyesek, de mindent megteszünk, hogy szép eredményt érjünk el” - fogalmazott Vaszicsku Gergő. “Két éve sikerült már legyőznünk a fehérváriakat a Magyar Kupában, jó lenne egy hasonló bravúrt elérni most is. Nem tét nélküli számunkra ez a mérkőzés, mégis felszabadultan játszhatunk, nincs rajtunk semmiféle nyomás. Ebből a helyzetből kell kihoznunk a maximumot.”


Ellenfél-les: MOL Vidi FC


Az 1941-ben Vadásztölténygyári SK néven alapított székesfehérvári klub háromszoros bajnok, egyszeres Magyar Kupa-győztes és kétszeres Szuperkupa-győztes. A nemzetközi porondon az 1984/1985-ös szezonban, Videoton SC néven aratta legnagyobb sikerét: az UEFA Kupában a Dukla Prága, a Paris Saint-Germain, a Partizan Belgrád, a Manchester United és a Zseljeznicsar búcsúztatásával egészen a döntőig menetelt, ahol a Real Madriddal szemben maradt alul. Igaz, a hazai pályán elszenvedett 3-0-ás vereség után 1-0-ra győzött a világhírű Santiago Bernabéu Stadionban, Májer Lajos góljával.


A mostani idényben az utódok is komoly tettet hajtottak végre azzal, hogy bejutottak az Európa Liga csoportkörébe. Sőt, a december 13-ai zárófordulót, a Chelsea elleni találkozót megelőzően még van esélyük arra, hogy továbbjussanak a sorozat tavaszi, egyenes kieséses szakaszába. A MOL Vidi FC jelenleg hat ponttal harmadik a csoportban, az általa kétszer is legyőzött görög PAOK Szalonikit megelőzve.


A fiatal szerb vezetőedző, Marko Nikolics által irányított piros-kékek az OTP Bank Ligában is szorgosan gyűjtögetik a pontokat. A MOL Vidi FC jelenleg második a tabellán, öt ponttal lemaradva az éllovas Ferencvárostól. A székesfehérváriak játékoskeretében a mostani és korábbi magyar válogatott labdarúgók, többek közt Kovácsik Ádám, Vinícius Paulo, Juhász Roland, Fiola Attila, Pátkai Máté, Huszti Szabolcs és Kovács István mellett minőségi légiósok is találhatók. A francia Loic Nego, a bosnyák Anel Hadzic, a bolgár Georgi Milanov és a szerb Marko Scepovic is komoly erőssége az együttesnek.



Magyar Kupa, a legjobb 16 közé jutásért
Budafoki MTE-MOL Vidi FC
15:00, BMTE Stadion
vezeti: Böcskei Balázs (Bertalan, Horváth Z.)


A Magyar Kupa következő fordulójának sorsolását december 5-én, szerdán, 22.50 perctől az M4 Sport csatorna élőben közvetíti.

Szponzoraink