Previous Next

Tovább kell jutnunk - Szekszárdon játszunk a Magyar Kupában

 

NB III-as ellenféllel szemben folytatjuk szereplésünket a Magyar Kupában.

Szekszárdi UFC - Budafoki MTE Magyar Kupa

 

Már a legjobb 32 közé jutás a tét a Magyar Kupában, ahol csapatunk következő ellenfele az NB III-as Szekszárdi UFC lesz. “Tovább kell jutnunk” – fogalmazta meg az egyértelmű célkitűzést Csizmadia Csaba, aki számára biztosan különleges lesz a mérkőzés. Az őszi szezon végéig megbízott új vezetőedzőnk edzői pályafutásának első találkozója következik.

 
“Az együttesnek új impulzusokra van szüksége és egy olyan emberre, aki közelről ismeri a játékosokat, mindenkinél jobban ért a nyelvükön” – mondta klubunk tulajdonosa, Bélteky Róbert. “Ezért esett a választásunk Csizmadia Csabára, aki remek karakter és példamutató a hozzáállása a munkához. Igazi vezére a csapatnak, mind a pályán, mind azon kívül. Nagyon bízunk benne, hogy megállja a helyét ebben az új szerepkörben is.”

 
Csizmadia Csaba ebben a szezonban még nem lépett pályára, hiszen keresztszalag-szakadás után lábadozik, ám sikeres játékospályafutása minden tapasztalatát kamatoztathatja a kispadon. Elsőként tehát a Magyar Kupában, ahol a főtábla első fordulójában – még Vitelki Zoltán irányításával – 3-0-ra nyertünk a megye I-es Bonyhád VLC vendégeként. Kovács Dávid duplázott és Fekete Máté is betalált azon a mérkőzésen, most azonban egy papíron mindenképpen erősebb rivális következik.

 
A Szekszárdi UFC az NB III Közép csoportjában szerepel, igaz, nincs jó formában. Legutóbbi négy mérkőzését egyaránt 2-0-ás különbséggel vesztette el, így csak a tizenkettedik helyen áll a tabellán. “Labdabirtoklásban valószínűleg nem tudunk a Budafok fölé kerekedni, de azon leszünk, hogy a 90 perc során a pályán eltüntessük az osztálykülönbséget” – nyilatkozta a szekszárdiak kapusa, Lékai Soma a tolnai egyesület honlapján. Lékai kulcsszerepet játszott abban, hogy a Szekszárd továbbjutott a Magyar Kupa előző köréből, hiszen a másodosztályú Dorog elleni mérkőzésen az 1-1-re végződő rendes játékidő, illetve hosszabbítás után három büntetőt is kivédett a tizenegyespárbajban.

 
A tolnai megyeszékhelyen nagyon várják a mieink elleni mérkőzést, az klub utánpótláscsapatainak játékosait és minden általános iskolás gyereket egy-egy szelet pizzával és üdítővel ajándékozzák meg. Reméljük, hogy csapatunkat is sok szurkoló kíséri majd el Szekszárdra és a mérkőzés végén együtt ünnepelhetjük a továbbjutást!

 
Magyar Kupa, a legjobb 32 közé jutásért

Szekszárdi UFC – Budafoki MTE

Szekszárdi Városi Stadion, okt. 31. 12:30

Vezeti: Dolnegó Bálint (Máyer, Vörös)

Szponzoraink