Previous Next

Budafoki MTe- Mosonmagyaróvár

Döntetlen Mosonmagyaróváron

Mosonmagyaróvár - Budafoki MTE

0 - 0

 

A Merkantil Bank Liga 8. fordulójában csapatunk a két ponttal mögöttünk szereplő Mosonmagyaróvárhoz látogatottunk.

Csapatunkban a mérkőzésen bemutatkozhatott a frissen szerződtetett Filkor Attila, illetve visszakerült a kezdő tizenegybe Pölöskey Péter is. A meccs elejétől kezdve domináltunk, míg a hazai csapat inkább az egy pont megszerzéséért küzdött. Az első játékrészben még jól zártak az ‘óváriak, itt még meddő volt a mezőnyfölényünk, nehezen tudtunk a kapujuk elé kerülni, azonban a második félidőben már sikerült kidolgozni helyzeteket. Ezek közül sajnos nem sikerült egyet sem értékesíteni, így a hazaiaknak végül sikerült megőrizni a 0-0 -ás eredményt.

 

Khiesz Kornél nyilatkozott a meccs után honlapunknak:
A három pontért utaztunk Mosonmagyaróvárra és úgy gondlom, hogy ezt az első perctől kezdve meg is mutattuk. Az első félidőben ellenfelünk stbalian védekezett, kevés helyet hagytak nekünk elöl és nehéz volt áttörni a védelmüket, ennek ellenére úgy éreztem, hogy idő kérdése a vezető találatunk megszerzése. A második játékrészben ismét jól kezdtünk, nagy nyomás alá helyeztük az ellenfelünket, végig mi uraltuk a játékot. Nagyon csalódott vagyok, hiszen helyzeteket is kidolgoztunk, de nem sikerült gólt szerznünk, amivel elhozhattuk volna a 3 pontot.
Nagyon köszönjük a szurkolóinknak, hogy ilyen a messzire a fővárostól is a csapattal tartottak! Jó lett volna győzelemmel meghálálni, de sajnos elmaradt.”

Várhidi Péter:
Megint megküzdöttünk az egy pontért. Pillanatnyilag ennyi van bennünk

Prukner László:
Itt hagytunk két pontot, persze ettől eltekintve a mi akaratunk érvényesült. Minden szempontból felülmúltuk ellenfelünket, csak a gólhelyzetek kihasználásban nem.

 

Credobus Mosonmagyaróvár - Budafoki MTE 0-0

Mosonmagyaróvár, 400 néző

Vezette: Dr. Kovács Gergely (Huszár Balázs, Kulman Tamás)

 

Mosonmagyaróvár:
Tarczy – Huszárik, Vágó, Szépe, Juhász – Kovács B. – Schmatovich (Darázs 16.p.), Kapacina, Katona K. (Zsigmond 81.p.), Laki, Karacs (Lőrinczy 61.p.)

Budafoki MTE:
Somogyi – Harsányi, Khiesz, Csizmadia, Vég (Vankó 83.p.) – Veszelinov (Ihrig-Farkas 79.p.), – Filkor, Nagy, Vass, Kercsó (Kirják 57.p.) - Pölöskey

 

Gól: - 

Sárga: Vágó ill. Pölöskei, Somogyi

Szponzoraink