Previous Next

Nem adjuk fel és bent fogunk maradni - Kovács Dávid

Csapatkapitányunk bízik a társakban és hisz abban, hogy túljutunk a nehézségeken.

 

Kovács Dávid a múlt héten még kisebb sérüléssel bajlódott, ám így is vállalta a játékot Tiszakécskén, majd a ZTE elleni hazai mérkőzésen. Utóbbin ráadásul szép gólt is szerzett, Pölöskei Péter jó ütemű passza után átemelte a labdát a kimozduló kapus felett. Csakhogy idei harmadik bajnoki találata után - az első kettővel ellentétben - nem örülhetett a győzelemnek, hiszen a mieink 3-2-re kikaptak a tabellán második zalaiaktól.

"Arra, ami az utolsó 20-25 percben történt a pályán, tudunk építeni a jövőben, ugyanakkor az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ekkora a ZTE már 3-0-ás előnyben volt és talán tudat alatt valamennyire kiengedett" - mondta a lefújás után csapatkapitányunk. "A második félidőben, támadásban voltak biztatóbb jelek, de látjuk, hogy ennél többre van szükség. Még keményebben kell dolgoznunk és egyszer talán a szerencse is mellénk áll."

Középpályásunk röhejesnek nevezte azokat a gólokat, amiket csapatunk az utóbbi időben kap, hiszen sok esetben borzasztó pechsorozat vezetett egy-egy találathoz. "Úgy veszítettünk el hat egymást követő mérkőzést a bajnokságban, hogy nem mindig érdemeltünk vereséget" - vallja Kovács Dávid. "Számtalanszor előfordult az ősz folyamán, hogy nem elénk pattant a labda, hanem az ellenfélhez, nekünk a kapufáról kifele jön, nekik bemegy. Ez bosszantó, de bízom abban, hogy ennek előbb-utóbb vége lesz, mert kell az a kicsi plusz, ami kimozdít minket ebből az állapotból."

Kovács Dávid amondó, ki kell tartanunk és nem szabad összezuhannunk, mert akkor még nagyobb gödörbe kerülhetünk. "Nehéz pozitívnak maradni, de én nem látom annyira borúsan a helyzetünket. Bízom a csapatban, a társakban, menni kell tovább, csinálni a feladatunkat és sohasem szabad feladni. Nem fogjuk kiengedni a kezünkből az NB II-es tagságot, bent fogunk maradni" - jelentette ki csapatkapitányunk.

 A mieink a válogatott mérkőzések alatti szünetben sem pihennek, kemény edzésekkel készülnek a november 25-i, Balmazújváros elleni találkozóra, hogy azon a meccsen végre visszataláljanak a győzelem ösvényére.

Szponzoraink