Previous Next

Sokat fejlődtünk az edzőtábor alatt - Csizmadia Csaba

Vezetőedzőnk szerint a Szlovéniában eltöltött tíz nap még annál is jobban sikerült, mint ahogy eredetileg tervezte.

 

 

Kedden és szerdán lejátszotta utolsó két felkészülési mérkőzését a szlovéniai edzőtáborban a Merkantil Bank Liga jövő heti rajtjára készülő együttesünk. A szlovén másodosztályú Brežice ellen 2-1-re nyertek a mieink, a HNK Gorica ellen pedig 4-2-es vereséget szenvedtek. 

"Mindkét mérkőzés hasznos tapasztalatokkal szolgált" - mondta vezetőedzőnk, Csizmadia Csaba. "A Brežice ellen javarészt uraltuk a játékot és megvalósítottuk mindazt, amit a találkozó előtt megbeszéltünk. Pölöskei Péter nagyon szép gólt lőtt távolról, Vég Bence pedig büntetőből volt eredményes. Jó tett a csapatnak a győzelem, de azt gondolom, ebben az esetben sem az eredmény volt a legfontosabb, hanem az, hogy megint léptünk egyet előre."

Csizmadia Csaba szerint szerdán a HNK Gorica ellen is jó iramú mérkőzést játszottak a mieink, akik egyáltalán nem játszottak alárendelt szerepet a horvát élvonal ötödik helyén álló riválissal szemben.

"2-2-nél nekünk voltak komoly lehetőségeink a gólszerzésre, de sajnos ezeket nem sikerült kihasználnunk és végül az ellenfél - némi játékvezetői segítséggel - nyerni tudott. De itt sem az eredmény számít. Örülök annak, hogy szép támadásokat vezettünk, hátulról, a kapustól felépítve eljutottunk helyzetekig, gólokat rúgtunk és bátran futballoztunk. Ez a lényeg" - nyilatkozta vezetőedzőnk.

Csapatunk tíz napot töltött Szlovéniában. Ezalatt négy edzőmérkőzést játszott és sok labdás, valamint erősítő edzésen vett részt. Nem a pihenésről szólt ez az időszak, de Csizmadia Csaba hisz benne, a kemény munkának meg lesz az eredménye.

"Még jobban is alakult ez a tíz nap, mint eredetileg terveztem. Gördülékenyen működött minden, a játékosok partnerek voltak a munkában, a szervezők pedig mindent megtettek értünk. Végig kitűnő állapotú füves pályán edzhettünk,  egyedül a szerdai, Gorica elleni találkozót játszottuk műfüvön. Vagyis maximálisan elvégeztük azokat a feladatokat, amelyekre készültünk és azt mondhatom, alakulunk. Nem megy minden egyik pillanatról a másikra, ezt el kell fogadni, de mindenki azért dolgozik, hogy tavasszal eredményesek legyünk. A srácok sokat fejlődtek az edzőtábor alatt, csapatként is előre léptünk és az újak is hamar beálltak a sorba" - fogalmazott Csizmadia Csaba.

A mieink csütörtökön érkeztek meg Szlovéniából, szombaton pedig két edzőmérkőzést játszanak. Az NB III-as Ajka és második csapatunk, a BMTE II ellen is pályára lépnek. 

 

Felkészülési mérkőzések
NK Brežice 1919-Budafoki MTE 1-2
HNK Gorica-Budafoki MTE 4-2

 

Foto: Pixsell (HNK Gorica)

Szponzoraink