Previous Next

Stabilan az élvonalban is

Medgyes Sinan szeretné bizonyítani, hogy a másodosztály után az NB I-ben is alapemberként számíthatnak rá.

 

 

"Az NB II-ben közel száz mérkőzést játszottam az elmúlt években, ami nem rossz mutató, mostantól kizárólag az jár a fejemben, hogy bizonyítsam, egy szinttel feljebb, az élvonalban is képes vagyok megállni a helyem."

Medgyes Sinan Budafokon egyértelmű célokat fogalmazott meg. Stabil, NB I-es játékossá akar válni és kemény, határozott védőmunkával, valamint a támadásokhoz való hatékony csatlakozással győzelmekhez segíteni csapatunkat.

"Tetszik és egyben fekszik is nekem az a típusú futball, amit a BMTE játszik" - nyilatkozta a 27 éves balhátvéd, aki a legutóbbi három szezont Budaörsön töltötte. "Emlékszem a Budafok elleni mérkőzésekre az elmúlt hónapokból. Őszinte, úgymond játszós együttessel találkoztunk, amelynek volt elképzelése arról, mit szeretne megvalósítani a pályán. A szélső védők rendszeresen belépnek a támadójátékba, segítik a társakat, én pedig már Budaörsön is hasonló felfogásban futballoztam. Támadó szellemű játékos vagyok, aki szereti az egy az egy elleni párharcokat elöl és hátul is."

Medgyes Sinan elmondása szerint jó hangulatú, családias közösségbe került klubunknál. 

"Ugyan még csak néhány órája vallhatom magam a BMTE játékosának, nagyon jól érzem magam" - fogalmazott a dunaszerdahelyi születésű Sinan. "Mindenki segítőkész, az edzéseket pedig nagyon élvezem. Érezhető, hogy a budafoki egy különleges közösség, örülök, hogy mostantól én is a tagja lehetek."

 

 

 

Szponzoraink