Previous Next

Stratégiai megállapodás

Klubunk és Budafok-Tétény önkormányzata a jövőben még szorosabb együttműködésben dolgozik majd.

 

 

Péntek délután a Városházán köszöntötték az NB I-be 74 év után feljutott csapatunk játékosait, vezetőit, a szakmai stáb tagjait, valamint támogatóinkat. A történelmi siker részesei emlékérmét vehettek át, majd közösen koccintottak a kimagasló eredményre. 

Az ünnepi eseményen klubunk és Budafok-Tétény önkormányzata stratégiai megállapodást kötött, amely a jövőben még szorosabbra fűzi a BMTE és a városrész vezetésének együttműködését. Az erről szóló megállapodást Karsay Ferenc, Budafok-Tétény polgármestere és dr. Bozóky Imre, egyesületünk jogi képviselője írta alá. 

A Városházán Karsay Ferenc mellett beszédet mondott Németh Zsolt országgyűlési képviselő, az országgyűlés külügyi bizottságának elnöke is, valamint felolvasták az Ausztráliában tartózkodó Bélteky Róbert üzenetét. A BMTE tulajdonosa úgy fogalmazott, szerepvállalása kezdetén az előttünk álló út nagyon nehéznek tűnt, ám tudatosan, megfontoltan építkezve, egymást segítve megvalósítottuk a szinte lehetetlennek tűnő célokat.

A Törley Pincészet képviseletében Csekei Gábor ügyvezetői igazgató ajándékokat adott át Oláh Lórántnak, klubunk sportigazgatójának, valamint Kovács Dávid csapatkapitánynak.

 

Szponzoraink