Previous Next

Téves játékvezetői ítélet és vereség a Kazincbarcika ellen

Csapatunk 2-1-es vereséget szenvedett a Kazincbarcika vendégeként a Merkantil Bank Liga 28. fordulójában.

 

 

Putnokon is azzal a kezdőcsapattal vágtunk neki a mérkőzésnek, mint szerdán, a Győr elleni hazai találkozónak. Vagyis a hétközi fordulóban gólt szerző Kirják Henrik, valamint a rendkívül hasznosan futballozó Vég Bence és Veszelinov Vladimir is bent maradt az együttesben. Az ETO ellen villámrajtot vettünk, akkor alig több mint húsz perc után kétgólos előnyben voltunk, ezúttal viszont nem alakult jól az első félidő a mieink szempontjából. Az első negyedórában a Kazincbarcikának voltak lehetőségei. Kapusunknak, Kovács Zoltánnak a 14. percben, Szabó Lukas kellett először védenie, három perccel később pedig vezetést szereztek a hazaiak. Takács Péter szögletét követően a védő, Fótyik Dominik vette be a kapunkat. (1-0)

A szünetig alig-alig forogtak veszélyben a kapuk, egyik csapat sem találta igazán a ritmust, inkább a mezőnyben pattogott a labda. A második félidőre villámléptű szélsőnket, Vankó Imrét is pályára küldte Csizmadia Csaba vezetőedző és a folytatásban már egy egészen más szellemben futballozó, sokkal lendületesebb Budafok volt a gyepen. Erőfeszítéseinket hamar siker koronázta: az 50. percben Vég futott el a szélen, ahonnan visszagurította a labdát, Kulcsár Kornél pedig a hálóba lőtte azt. (1-1)

Ami aztán a 65. percben történt, arra nehéz magyarázatot találni. A kazincbarcikai játékos rálépett a tizenhatosunkon belül tartózkodó Veszelinov sarkára, középpályásunk pedig felkapta a kezét, amiben elakadt a labda. Horváth Tibor játékvezető büntetőt ítélt, holott egyértelműen kifelé járt volna szabadrúgás. Az ajándék tizenegyest Fótyik értékesítette (2-1), csapatunk lendülete pedig az igazságtalan bírói döntés után láthatóan megtört. 

A hátralevő játékidőben nem tudtunk komoly gólhelyzetet teremteni a házigazdák kapuja előtt, így fájó és nem megérdemelt vereséggel távoztunk a Várady Béla Sportközpontból. A tabellán maradtunk a 15. helyen, ám sajnos nem tudtunk közelebb zárkózni a középmezőnyhöz. Folytatás vasárnap, a BMTE Stadionban, a Békéscsaba ellen.

 

Merkantil Bank Liga, 28. forduló
Kazincbarcika-Budafoki MTE 2-1 (1-0)
Putnok, 250 néző, vezette: Horváth Tibor (Horváth Z., Hofbauer Roland)

Gólszerzők: Fótyik D. (17', 66' - a második büntetőből) ill. Kulcsár K. (50')

Kazincbarcika: Fila - Palmes, Heil, Fótyik, Mikló - Kiss B., Takács P., Oltean (Belényesi Cs., 73'), Szabó L. (Gábor, 71') – Ádám F. (Tóth L., a szünetben), Lukács R. 
Vezetőedző: Gálhidi György

BMTE: Kovács Z. - Vég B. (Vaszicsku, 88'), Khiesz, Króner, Gohér (Vankó, a szünetben) - Veszelinov (Pölöskey P., 76'), Oláh B. – Kovács D., Kulcsár K., Kirják – Kercsó
Vezetőedző: Csizmadia Csaba

Szponzoraink