Previous Next

Többet kaptam, mint amennyit vártam - Csizmadia Csaba

Megbízott vezetőedzőnk elégedetten értékelt a Szekszárd elleni 3-1-es győzelem után.

 

“Előzetesen megbeszéltünk néhány dolgot azzal kapcsolatban, hogy mit szeretnék látni a pályán és azt kell mondanom, többet kaptam a csapattól, mint amennyit vártam” - értékelt Csizmadia Csaba a Szekszárd elleni mérkőzés után. “A vezetőgólunkat egy olyan játékhelyzet előzte meg, amiről a találkozó előtt szó volt, illetve a harmadik találatunk is egy előre megbeszélt szabadrúgásvariációt követően született. Le a kalappal a srácok előtt, mert megértették, hogy mit kell kijavítanunk. Rendben, egy alacsonyabb osztályú csapat ellen nyertünk, de most a győzelem volt a legfontosabb számunkra. Örülök, hogy sikerült továbbjutnunk.”


Megbízott vezetőedzőnk kiemelte, hogy a lefújás után mosolygós budafoki arcokat látott az öltözőben. A játékosok gratuláltak egymásnak, hiszen három egymást követő bajnoki vereség után újra győztesen vonulhattak le a pályáról.


“Érezhető volt a boldogság, a csapat nagyon várta már a győzelmet, szükségünk volt rá. Biztos vagyok benne, hogy ez a siker oldja a feszültséget és remélem azt is, hogy jó hatással lesz a srácokra a hétvégi, Cegléd elleni találkozó előtt” - fogalmazott vezetőedzőnk.


A szekszárdi mérkőzés nemcsak a győzelem és a továbbjutás miatt marad emlékezetes Csizmadia Csaba számára. A játékosként 12-szeres válogatott védő először irányított profi csapatot vezetőedzőként, ami elmondása szerint még szokatlan érzés volt.


“Álltam már a kispad előtt megye I-es együttesnél, de ez a mostani egy teljesen más szituáció” - mondta Csizmadia Csaba. “Ezekkel a srácokkal együtt futballoztam, sőt, csapatkapitány is voltam. A kupameccs előtti taktikai értekezleten furcsán éreztem magam, de biztos vagyok benne, hogy hamar megszokom majd az új helyzetet és együtt sikeresek leszünk. Büszke vagyok, hogy én vezethetem a csapatot. És arra is, hogy jó mentalitású, érett gondolkodású játékosokkal dolgozhatok, akik tisztában vannak azzal, hogy nem az a fontos, ki ül a kispadon, hanem a csapat eredményessége. Nyilván ezt eddig is tudtam, de most edzőként is megerősítést kaptam ebben a kérdésben.”


Csizmadia Csaba hozzátette, köszöni a Szekszárdra elutazó szurkolók buzdítását és reméli, hogy vasárnap, a Cegléd ellen sokan kilátogatnak majd a BMTE Stadionba, hiszen a csapatnak nagyon sokat jelent a drukkerek támogatása.


A Magyar Kupa szerda késő esi sorsolásán az is kiderült, hogy csapatunk az Európa Liga csoportkörében is érdekelt, élvonalbeli MOL Vidi FC-vel találkozik a legjobb 16 közé jutásért. A mérkőzést a BMTE Stadionban rendezik december 4-én vagy 5-én. A továbbjutás egy találkozón dől el.

Szponzoraink