Previous Next

Túlzott önbizalmunk sosem lesz - Csizmadia Csaba

Vezetőedzőnk örül a Soroksár elleni teljesítménynek és a jelenlegi helyezésnek, de újra kiemelte, hosszú még a szezon.

 

 

Hatból négy mérkőzést megnyerve a tabella harmadik helyéről várhatja a Merkantil Bank Liga folytatását csapatunk, amely Csizmadia Csaba szerint a szerdai, Soroksár elleni találkozón (1-0) is bizonyította, hogy valódi közösségként működik.

“Az egész mérkőzés pozitív élményként maradt meg bennem, mert a srácok megmutatták, hogy jobb csapat vagyunk, mint a Soroksár" - fogalmazott vezetőedzőnk. "Nyomás alatt tartottuk az ellenfelet, amelynek csupán néhány előrevágott labdából voltak lehetőségei. Játékban és a helyzetek kidolgozása szempontjából is jól teljesítettünk, ráadásul megint nem kaptunk gólt, ami külön öröm.”

Pedig meglehetősen erőltetett menetben vannak a mieink. Huszonöt napon belül a hatodik tétmeccsüket játszották szerdán, ami mentálisan és fizikálisan is megterhelő. Csizmadia Csabának erre, illetve a sérülés miatt hiányzókra is gondolnia kell a kezdőcsapat összeállításakor.

“Mivel háromnaponta játszunk, egy bizonyos szinten rotálni kell a játékosokat, mert nem szeretném, ha a fáradtság miatt gyengébb teljesítményt nyújtanának" - mondta vezetőedzőnk. "A bajnokság első hetében, amikor szintén vasárnap-szerda ritmusban léptünk pályára, megszegtem ezt az elvet, mert két 3-0-s győzelem után nem akartam belenyúlni a csapatba. De látni kell, a heti három meccs sok, frissíteni kell. Ez nem kritika, ezek tények. Azért vannak ennyien a keretben, mert mindenki képes élni a lehetőséggel.”

Ezt bizonyította többek közt Ihrig-Farkas Sebestyén is, aki eddig kevesebb időt töltött a pályán, a Soroksár ellen viszont kezdett és gólpasszal járult hozzá csapatunk győzelméhez, aminek köszönhetően dobogósként utazhatunk vasárnap Békéscsabára. Vezetőedzőnk a jelenlegi helyezésünkkel nem foglalkozik, kizárólag a következő feladatra összpontosít és készíti fel játékosait.

“Túlzott önbizalmunk sosem lesz, mert azt én nem fogom megengedni senkinek" - jelentette ki Csizmadia Csaba. "Hogy a dobogón vagyunk-e vagy sem, jelen pillanatban nem foglalkoztat, mert nagyon sok van még hátra a szezonból. Nyilván mindig jó a tabella elején lenni, de most az a legfontosabb, hogy gyűjtögessük a pontokat. Békéscsabán egy erős rivális és nehéz mérkőzés vár ránk. Szervezett csapattal találkozunk majd, amely hozzánk hasonlóan jól szerepel.”

A Békéscsaba elleni mérkőzés vasárnap 17 órakor kezdődik a Kórház utcai stadionban. 

 

Szponzoraink