Previous Next

Újabb fontos három pont, a Monor ellen is nyertünk

Csapatunk 3-2-re legyőzte az újonc Monort a Merkantil Bank Liga 19. fordulójában és elmozdult a kiesőzónából.

 

 

Kellő önbizalmat meríthettek játékosaink a legutóbbi, balmazújvárosi mérkőzésből, amelyen remek második félidei játékuknak és Kovács Dávid, valamint Kercsó Bence góljának köszönhetően megszerezték első idegenbeli sikerüket. Csakhogy az újonc Monor ellen is győzelmi kényszerben kellett pályára lépniük a mieinknek és ez az első percek játékán érezhető is volt. Kissé feszülten, görcsösen kezdtük a találkozót, amelynek 14. percében a vendégek szereztek vezetést a Promontor utcában. Egy távoli lövés kipattant a bal kapufáról, éppen a korábbi válogatott Bori Gábor elé, akinek könnyű dolga volt, néhány méterről passzolhatott a szinte üres kapuba. (0-1) 

Csapatunk a folytatásban egyre többször jutott el a monori kapu közelébe, igaz, komoly helyzeteket nem tudott kialakítani. A 26. percben viszont Kovács Dávid remekül "fűzte át" magát Karacs Dánielen, aki csak szabálytalanul tudta megállítani csapatkapitányunkat a tizenhatoson belül. A jogosan megítélt büntetőhöz a sértett állt oda és magabiztosan gurított a hálóba, ötödik bajnoki gólját szerezve. (1-1) A 39. percben pedig a vezetést is megszereztük, amihez az is kellett, hogy Pölöskei Péter ügyesen megtartsa a labdát a balszélen, majd a középen érkező Kercsó Bencéhez passzoljon. Fiatal támadónk tisztára játszotta magát és korát meghazudtoló higgadtsággal lőtt a kapuba. (2-1)

A szünetben Csizmadia Csaba észlelte a veszélyt és a sárga lapos Vass Máté helyére Veszelinov Vladimirt küldte pályára, akinek fontos szerepe volt a Monor támadásainak megállításában. Csakhogy egy fránya pontrúgás megint kifogott rajtunk, a 49. percben Szuhadovszki Soma tudott fejelni egy szöglet után és újra egyenlő volt az állás. (2-2)

Innentől kezdve viszont nagyjából az történt a pályán, amit a mieink akartak. Persze a monori kapuhoz vezető utat nem volt könnyű megtalálni, de csapatunk egyértelmű fölényben futballozott és hatalmas erőket mozgósított a győzelem érdekében. Ennek volt jele Kovács fejese, amit Bozsó Antal nagyot vetődve tenyerelt szögletre, vagy éppen Pölöskei próbálkozása, szintén fejjel, ami kevéssel tévesztett célt az utolsó húsz percre fordulva. A Monornak egy veszélyes akciója volt ebben az időszakban, amelynek végén Ficsor Richárd alig maradt le Palincsár Martin perdítéséről. De lemaradt, mi pedig a 83. percben megszereztük a három pontot érő találatot: Kovács szabadrúgásból ívelt a kapu elő, Pölöskei még nem tudta a gólvonalon túlra juttatni a labdát, Vaszicsku Gergő viszont igen. A hosszú kihagyás után nemrég visszatért védőnk gyorsan eszmélt, szemfüles volt és sarokkal "behúzta" a játékszert a kapuba. (3-2)

Egy perccel a vége előtt Sági Milán centikkel mellé csavart, mi pedig nem sokkal később fellélegezhettünk. Akárcsak Balmazújvárosban, csapatunk a Monor ellen is hátrányból fordított és rendkívül fontos sikert aratott. A szezonban először sikerült egymás követő két találkozót megnyernünk a bajnokságban, aminek köszönhetően - ha egyelőre csak több győzelmünkkel is - elmozdultunk a kiesőzónából.

 

Merkantil Bank Liga, 19. forduló
Budafoki MTE-Monor 3-2 (2-1)
BMTE Stadion, vezeti: Ducsai József (Berényi, Szilágyi)

Gólszerző: Kovács D. (27'), Kercsó (39'), Vaszicsku (83') ill. Bori (14'), Szuhadovszki (49')

BMTE: Balogh P. - Margitics, Vaszicsku, Króner, Gohér - Vass M. (Veszelinov, a szünetben), Oláh B. - Kercsó, Kovács D., Fekete M. (Vankó, 58') - Pölöskei P. (Boros, 86')
Megbízott vezetőedző: Csizmadia Csaba

Monor: Bozsó - Sági, Fülöp N., Karacs, Szerencsi - Lázár (Szabó T., 85'), Ficsor - Bori, Palincsár (Tóth F., 86'), Szuhadovszki - Tóth B. 
Vezetőedző: Horváth Dávid

 

Szponzoraink