Previous Next

Vác FC - Budafoki MTE

Vereség a bajnoki nyitányon

 

Nem sikerült győzelemmel rajtolnunk az új idényben. A Vác FC ellen szenvedtünk vereséget a nyitó fordulóban. A mérkőzés elején Pölöskey került helyzetbe Kovács kiugratása után, de rosszul célzott, így kimaradt a lehetőség. A 19. percben Varga Szabolcs esett el a 16-oson belül, amit a játékvezető  – az asszisztens jelzésére – befújt büntetőnek. A 11-est Balajti helyezte a bal sarokba. (2-0) Két perccel később a középpályán egy eladott labdára Balajti csapott le, és a félpályáról egy szépségdíjas gólt lőtt. (2-0) 

A második félidőben mindent megpróbáltunk az egyenlítés érdekében. A váciak teljes erejükkel csak az eredmény megtartására koncentráltak – mint utóbb kiderült – sikeresen. Néhány lehetőségünk adódott, de vagy egy védő, vagy a kapus mindig menteni tudott. A 93. percben Boros fejesét még védte Halasi, de a kipattanó labdára Khiesz ért oda leggyorsabban, és a hálóba pofozta a labdát. Ezt követően már nem tudtunk helyzetet kialakítani, így 2-1-es vereséget szenvedtünk.

 

Köszönjük szurkolóinknak, hogy ilyen nagy számban buzdítottak minket a mérkőzésen!

Vasárnap a tavaly még NB I-es Vasast látjuk vendégül 19.00-kor. Várjuk kedves szurkolóinkat a BMTE Stadionban!

 

 

Zoran Spisljak: "Mindkét csapat alaposan felkészült, de mi azt játszottuk, amit elterveztünk. Miután az első félidőben kétgólos előnyt szereztünk, a másodikban kicsit visszavettünk az iramból, s próbáltuk tartani az eredményt."

Vitelki Zoltán: "Bosszantó a vereség, mert két olyan gólt kaptunk, amely előtt nem volt kikényszerített helyzet. A második félidőben mutatott teljesítményünk alapján rászolgáltunk volna a döntetlenre, de a kapu előtt határozatlanok voltunk."

 

 

VÁC FC – BUDAFOKI MTE 2–1 (2–0)

Budapest, III. ker. TVE Sporttelep, 300 néző.
Vezette: Nagy Norbert (Szabó Péter, Kulman Tamás)

 

VÁC: Halasi – Görgényi, Szekszárdi, Szabó, Búrány – Tóth (Pintér 78'), D'urso – Kákonyi, Zsolnai (Csillag 88'), Varga (Mátyás 71') – Balajti

BUDAFOK: Póser – Margitics, Khiesz, Oláh, Lakatos –  Filkor, Kercsó (Boros 59') – Vankó (Micsinai 59'), Kovács, Ihrig-Farkas (Vég 74') – Pölöskey 

 

Gól: Balajti (2) ill. Khiesz

Sárga: Kákonyi, Görgényi, Szekszárdy ill. Vankó

 

 

(vacfc.com, nso.hu)

Szponzoraink